Sasvári Jánosnak hívnak és 2003 óta foglalkozom hivatásszerűen és kikapcsolódásként is a fényképezéssel. Fotográfus végzettségemről államilag elismert, hivatalos bizonyítványom is van. 2008 és 2013 közt a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrásfejlesztési Karán oktattam felsőfokú szakképzésben résztvevő hallgatókat, többek közt a fényképezés és riportfilm készítés gyakorlatára. Magam mögött tudhatok közel ezer rendezvény, konferencia fotózás mellett majdnem száz esküvőt és megszámlálhatatlan portré és családi fotózást is. Mindezen szakmai tapasztalataim birtokában egészül ki kínálatom a légi fotózásra, amit immáron 6 esztendeje űzök. Kezdetben repülőgépről készítettem megrendelőim kérésére felvételeket, de manapság a sokkal korszerűbb és rugalmasabb quadrokopter segítségével fényképezek a levegőből.